2023. március 20-ig még megtekinthető Dévényi Dömötör „Balaton-felvidék – a mi Toszkánánk” című kiállítása az Őrmezei Közösségi Házban (1112 Budapest, Cirmos utca 8). A tárlaton egyaránt megjelennek a természeti és az épített környezetünk szépségei, a Balaton vízi életének érdekességei, valamint a régió állat- és növényvilága Csopaktól a Káli medencén át Keszthelyig és Tapolcáig. A kiállítás […]
Két csönd határán – Könyvbemutató
A Klebelsberg Kastélyban Dr. Nagy Zoltán pszichiáter képeiből és Kodolányi Gyula Kossuth-díjas költő verseiből összeállított album került bemutatásra 2023 februárjában. A könyv alkotóival a könyv szerkesztője Róna Judit beszélgetett. A Két csönd határán című kötet igényes kivitelezéssel, a Semmelweis Kiadó gondozásában látott napvilágot. A diavetítés során láthattunk professzor úr festményei közül néhányat, Kodolányi Gyula pedig […]
Beszélgetés Seidl Dénessel (2. rész)
Seidl Dénes trombitaművész itt nőtt fel Máriaremetén, sok-sok évvel ezelőtt a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolában tanult, s ma már számos komolyzenei koncert neves előadója. A zene örömteljes tolmácslása mellett szívügyének tekinti a koncertpedagógia műfaját. Ennek művelésére hívta életre barátjával Dénes-Worowski Marcellal együtt a ZeneMűveket, melynek keretében különleges ismeretterjesztő műsorokat varázsolnak színpadra, szórakoztató jelleggel, zenei támogatással. […]
Beszélgetés Seidl Dénessel (1. rész)
Seidl Dénes trombitaművész itt nőtt fel Máriaremetén, sok-sok évvel ezelőtt a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolában tanult, s ma már számos komolyzenei koncert neves előadója. A zene örömteljes tolmácslása mellett szívügyének tekinti a koncertpedagógia műfaját. Ennek művelésére hívta életre barátjával Dénes-Worowski Marcellal együtt a ZeneMűveket, melynek keretében különleges ismeretterjesztő műsorokat varázsolnak színpadra, szórakoztató jelleggel, zenei támogatással. […]
Meghívó Dévényi Dömötör fotókiállítására
Dévényi Dömötör „Balaton-felvidék – a mi Toszkánánk” címmel megrendezésre kerülő kiállítása a magyar Toszkánának is nevezett Balaton-felvidéket mutatja be, melynek aktualitását elsősorban az adja, hogy éppen most lett Veszprém és a Bakony-Balaton régió Európa kulturális fővárosa. A kiállítás képeiben egyaránt megjelennek a természeti és az épített környezetünk szépségei, a Balaton vízi életének érdekességei, valamint a […]
Helyi (ideiglenes) védelem több ingatlan esetében
A Máriaremetei kegytemplom szomszédságában lévő egykori szervita rendház, ma nyugdíjas pedagógus otthon helyi (ideiglenes) védelméről is születtek további önkormányzati határozatok január végén. A másodikkerület.hu-ról megtudhatjuk, hogy átruházott hatalmánál fogva határozatában az Önkormányzat Kerületfejlesztési Bizottsága kerületi helyi védelem alá helyezési eljárás megindításáról döntött egyes ingatlanok vonatkozásában. Így a „II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2023.(I.26.) önkormányzati rendelete egyes […]
Balaton-felvidék – a mi Toszkánánk
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit 2023. február 27-én, hétfőn 16 órára az Őrmezei Közösségi Ház Kréher Péter termébe és Társalgó Galériájába Dévényi Dömötör, az Újbudai 60+ Fotókör tagjának fotókiállítás-megnyitójára. A kiállítás kurátora: Kozma Cecília fotóművész (Artist FIAP, A-MAFOSZ/b). A megnyitót tartja: Dr. Erdősi-Boda Katinka művészetfilozófus, a Hidegkúti Hírek főszerkesztője. A megnyitón közreműködnek: Dévényi Flóra […]
Pódiumest: az elfelejtésre ítélt magyar irodalomról
A Klebelsberg Kastélyban 2022. január 21-én a Magyar Kultúra Napjához fűződő programsorozat keretében pódiumestet tekinthettünk meg, SILENTIO TRANSEO – a XX. század elhallgatott irodalma címmel. Az irodalmi összeállítás olyan nagyjaink; írók, költők műveiből, alkotásaiból kívánt részleteket adni, akik megalkuvásmentesen írták le gondolataikat a magyar sorsról, egyúttal korképet adva a XX. század borzalmairól. Ma már egyre […]
Hármas évforduló nyomában – A színház igazságáról 2.
A színház és a színész küldetéséről, az előadói hitelességről, valamint az igazság tolmácsolásáról beszélt Trill Zsolt és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művészei a Klebelsberg Kastélyban két nappal a Magyar Kultúra napja előtt, Madách Imre születésnapján. Az esten elhangzottakról két részletben számolunk be. Az alábbiakban a beszélgetés második részének főbb gondolatait adjuk közre. Szűcs Nelli […]
Hármas évforduló nyomában – A színház igazságáról
A színház és a színész küldetéséről, az előadói hitelességről, valamint az igazság tolmácsolásáról beszélt Trill Zsolt és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művészei a Klebelsberg Kastélyban két nappal a Magyar Kultúra napja előtt, Madách Imre születésnapján. A beszélgetést Mohácsi Szilvia vezette. A műsorvezető rögtön a felvezetőjében hangsúlyozta, hogy milyen különleges év lehetett az az 1823-as […]
