A hagyományhoz híven, az idei évben is készültek betlehemes játékkal a környékbeli diákok, közösségünk lelkes tagjai forralt borral és pogácsával december 27-én a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány szervezésében. Szerencsére az időjárás tavalyhoz hasonlóan most is kedvezett, de több napsütés volt kevesebb széllel. A díszlet és a ruhák ötletesek voltak, Jézus születésének történetét végig a közönség […]
Karácsonyozás a Vadalma utcában
December 22-én, karácsony előtt a Vadalma utcában újra összejöttek a környékbeliek, hogy az ünnepek előtt kicsit beszélgessenek egy jó forralt bor mellett, némi süteményt is elfogyasztva. A helyi kis közösség e szokásának több mint tíz éve tesz eleget, előfordult már, hogy harminchatan is összegyűltek egy alkalommal. Ilyenkor az utcában, illetve a szomszédos utcákban lakók egymást […]
ÉLŐ BETLEHEM GERCSÉN
2023. december 27-én (szerdán) a Pesthidegkút külterületén lévő Gercse templomnál, élő állatokkal 15 órakor Betlehemes játék lesz a Nagykovácsi Nagyboldogasszony-templom közössége előadásában, utána Ünnepi Szentmise és agapé (tea, forraltbor, zsíroskenyér). A program a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány szervezésében Bp. Főv. II. Kerületi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Gyertyagyújtások üzenetei, a negyedik gyertyaláng
Adventi gyertyagyújtás harmadik vasárnapján is, – mint, ahogy vasárnaponként már több éve mindig, – a Balatonfüredi Kerek-templomban a tihanyi volt bencés alperjel tartotta a prédikációt. A 2017-ben megtartott Klebelsberg Napokon tiszteletbeli vendégünk is volt, akkor itt, az ófalui templomban osztotta meg velünk gondoltait. Az idén a negyedik gyertyának a meggyújtása december 24-én, ma van, a […]
A keresztény értelmiség feladata és felelőssége a média területén
Írta: Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke A keresztény értelmiség és a média kapcsolatának, illetve az e téren viselt felelősségnek a bemutatásához Ferenc pápa gondolatait szeretném elsőként megidézni. A Szentatya a következőket mondta idén, az 1966-os bevezetése óta immár hagyományossá vált üzenetében a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára: „Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy keressük és kimondjuk […]
Szentkarácsony 1966
Babahintőpor Írta: Dr. Bándi Kund Asszonyi sóhajtás. – Elfogyott. Elfelejtettem szólni neked! A fiatalasszony hátrafordult és várakozón tekintett Józsefre. Rázogatta az üres babahintőporos dobozt, de az hallgatott. A férje válaszolt a doboz helyett. – Ezzel együtt most mindössze két baj van, drága. Szenteste van. – Ez miért volna baj? Amit hoztál, főztem belőle vacsorát, megünnepeljük. […]
Az új-régi választási törvény meghozatala elé, s majd az azután következő időkre….(olvasói levél)
Gondoltam, hogy nem lesz visszhang nélküli a pártok részéről a Mi Hazánk benyújtott törvényjavaslata a választási törvény módosításáról. Ezért is üdvözlendő a Hidegkúti Hírek gyors reagálása (Örülhet – e Őrsi Gergely polgármester?), hiszen 3 napja nem csak a sajtóban, de a széles közönség körében is központba került az országgyűlés rendkívüli ülésének összehívása, illetve ennek/ezen témája. […]
Európai barangolásaim
Dévényi Dömötör kiállítása Európai barangolásaim címmel november 19-én nyílt meg a Klebelsberg Kultúrkúriában. A kiállítás még megtekinthető december 3-ig! Akiknek van még kedvük, s idejük, azoknak kiemelten ajánljuk figyelmébe! A tárlatot Dr. Gór Csaba nyitotta meg, a fotóművészt Dr. Bándi Írisz Réka énekművész és Tóka Szabolcs zongoraművész köszöntötte. A megnyitó felvezetőjében Dr. Erdősi-Boda Katinka, a […]
Örülhet – e Őrsi Gergely polgármester?
A múlt hét végén nyilvánosságra került, hogy a DK és az MSZP, illetve a törpepárt Párbeszéd Budapesten egyetlen közös jelöltet állít a jövő évi választásra. Olvashatjuk, hallhatjuk, hogy „a közlemény szerint 2019-ben az ellenzéki együttműködés – hasonló megállapodásokat követően – Budapest mellett magyar városok sorában győzte le a Fideszt. A jövő évi önkormányzati választáson nemcsak megismételni […]
Az idei évben dr Elek Károly kapta a Klebelsberg-díjat
A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat az idei évben dr. Elek Károlyt tüntette ki Klebelsberg-díjjal. A díjátadó gálán Csere István, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola igazgatója méltatta a díjazottat, miután Őrsi Gergely és Dr. Gór Csaba mondott beszédet. Seidl Dénes trombitaművész Kemenes András zongoraművésszel köszöntötte a díjazottat. A következőkben dr Elek Károly szavait és Csere István laudációját […]
