Pesthidegkút sokoldalú település. Máriaremetén egy igazi búcsújáróhelyen, kegyhelyen érezhetjük magunkat. Különösen szembeötlő ez nyaranta, amikor több zarándoklatot, egész napos rendezvényt is tartanak. Így volt ez most augusztus 27-én is, amikor is hagyományosan a Szeretetláng fesztivált rendezték meg. Lehet, hogy a pesthidegkútiak közül egyesek még nem hallottak még Kindelmann Károlynéról (Szántó Erzsébetről), egy szent életű családanyáról, […]
A BUKET kerítéstárlatán jártunk
Ötödik alkalommal rendezték meg a BUKET kerítéskiállítását a Gazda utcában. A megnyitó rendezvényt a Német Ház (Gazda utca 20) udvarán tartották, ahol ünnepi ruhában énekelt a német nemzetiségi kórus. Az érdeklődők számára lehetőség volt a ház megtekintésére is, ahol az évszázados falakon a hidegkúti németeknek emléket állító fotók függenek, illetve a közösség tárgyi emlékeit is […]
Merre tovább Őrsi Gergely Polgármester Úr?
Közelmúltban a különböző médiumokat az a hír járta be, hogy a DK és a Momentum között olyan előzetes megállapodás jöhet/jött létre, amelynek tartalma alapján a 2024-es önkormányzati választásokat megelőzően a két baloldali párt szinte egymás között osztaná föl a fővárost kihagyva, kiszorítva ezzel az „összefogás” további pártjait. A Magyar Hírlap információi szerint; A DK és […]
Kis magyar karakterológia
Korábban, a közelmúltban olvasóink figyelmébe ajánlottam Zétényi Zsolt „Vármegye és állami függetlenség – Hazánk egész Európában az egyetlen, történeti alkotmányt is éltető ország.” címmel megjelent munkáját. /Lásd. „Nyelvében él a nemzet”/ Ebben az író, Zétényi Zsolt Babits Mihálynak „A magyar jellemről” című könyvéből hosszan idéz; A magyar ebben a változó világban »posztulál« valami állandóságot. Elsősorban […]
Hidegkúti Nyári Szabadegyetem – 8. rész
A MŰVÉSZETI ALKOTÁS, MINT KOMMUNIKÁCIÓ ÉS ETIKAI ELEMZÉS – A HIT ÉS A MÍTOSZ Minden céltudatos és etikus cselekedet kiinduló alapja, mozgató rugója és feltétele az erős hit megléte, hogy a nehézségekkel teli úton haladva a kitűzött cél elérhetővé váljon. Másképpen fogalmazva; erős hit és erényesség nélkül nincsen sikeres élet, mert – minden rövid távú […]
Meghívó a BUKET kerítéstárlatára
A Budai Képzőművész Egyesület (BUKET) szervezésében várunk minden kedves érdeklődőt az V. Pesthidegkúti Kerítéstárlatra 2022 augusztus 27-én, szombaton 10-18 óráig.Helyszín: 1028, Budapest, Gazda utca, a Széphalom bevásárlóközponttal szemben. Nyitó műsor: fél 11-kor. A látogatók festőkkel, grafikusokkal, keramikusokkal, fotósokkal találkozhatnak, beszélgethetnek munka közben.A kiállított és a helyszínen készült alkotások megvásárolhatók. Szeretettel várunk minden kedves vendéget: az […]
A Szent Korona Domb Őrzőinek ünnepi beszámolója
A Szent Korona Domb Őrzői péntek délután, a Szent István Napra, nagy gonddal előkészítették a Dombot.Az ünnepi 11 órás Szentmise idejére nagy zuhé érkezett a Kegytemplom kertjébe. Gondoltuk ez a Jóisten próbája. Mit tegyünk? Le, nem mondjuk, a próbát ki kell állnunk! Első gondolatunk a szabadtéri oltár volt. A Jóisten segített, kipattintott egy szikrát László […]
Kondor Kati ünnepi beszéde 2022 augusztus 20-án
Valamennyien tudjuk, hogy ünnepek nélkül nehezebb a hétköznapokat elviselni, s különösen ebben a mai átkozott világhelyzetben fontos, hogy érezzük, tudjuk, kikhez tartozunk, és azt is, hogy merről érkezik az igazán őszinte szó. Sokan vagyunk még, akik emlékezünk arra az időszakra, amikor az ünneplés jogát is elvették az emberektől. Augusztus 20-án az alkotmányt és az új […]
Hazánk államalapításának ünnepe
Szent László király 1083. augusztus 20-án helyezte el I. István királyunk ereklyéit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, ezzel szentté avatva államalapító uralkodónkat. István király augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját, Mária mennybevételét tartotta fő ünnepnek, hiszen ekkor vitatta meg rendszeresen a törvényeket. Nem véletlen, hogy 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el, a közvetlenül előtte való napon felajánlotta az országot Szűz […]
Ezüstös fénybe veszett…
A hajnal hűs varázslatában ébredtem, s a harmat millió és millió csillagsugárban fürdette a réteket, a völgyeket, a kerteket, a patakokat, a virágokat, a fákat, bokrokat. A völgy alján a tó fölött sirály szállt. Fehér volt, mint a hó, a lélek. Egy hattyú is megjelent, mely szárnya suhogásával megtörte a csöndet. De csak alig hallhatóan, […]
