Ízig-vérig magyar sorssal átitatott művek

2022. november 13-án Erdélyi Tibor kiállításának megnyitóján gyönyörű fafaragásokat, alkotásokat tekintettünk meg közösen a Klebelsberg Kultúrkúriában, melyért hálásak vagyunk művész úrnak. Az itt elmondott beszédem az alábbiak szerint olvasható, kérem fogadják utólag is szeretettel!

Engedjék meg, hogy egy klebelsbergi gondolattal nyissam meg ezt a kiváló kiállítást:

Egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel magához, nemzeti géniuszához kapcsolja. A haza földjén ontott véren kívül a művek és alkotások azok, amelyek révén a nemzet magát, azok földjével elválaszthatatlanul jegyzi el.

Klebelsberg Kuno

Klebelsberg Kuno gondolatai jutnak eszembe Erdélyi Tibor művész, táncművész és faszobrász kiállítását látva. Be kell vallanom Önöknek, hogy én azért tegnap belepillantottam a kiállításba, és azt éreztem, hogy hálával tartozunk művész úrnak, hogy munkásságával, műveivel ezt a szent eljegyzést, amire Klebelsberg is utal, ezt a szent kapcsolódást erősítette meg egész életében, és erősíti meg ma is szeretett hazánk és Teremtőnk szolgálatában. Munkáit látva, megelevenednek számunkra az emberiség történelmének, és ezen belül is legutóbbi századának életképei, viharai, sorsfordító pillanatai. Nekünk budaiaknak pedig külön öröm, hogy művész úr itt közöttünk, Adyligeten él és alkot. Élete így eleve példa lehet számunkra, hogy erőt merítsünk a küzdelmekkel teli hétköznapjainkban. Művész úr szobrait és faragványait látva érezzük, mennyire különleges látásmódot jelent, mennyire különleges alkotásokat eredményez, hogy táncművészként nyúl a fához. A tánc lehet közvetlenül az ihlet forrása is. De mindenképpen kitörölhetetlen tényezője az alkotási folyamatnak. Sokszor az az érzésünk, mintha nem is a művész fejében születő gondolatok kezdenek körvonalazódni a fán, hanem épp fordítva, a fa adja az ötletet, sugalmazza, hogy milyen művészi értékeket akar kifejezni, az alkotó pedig valójában ezt a szándékot interpretálja a számunkra. Csodálatos kölcsönhatás ez. Akár a vallási ihletésű darabokat, akár a pásztorok világa által inspirált alkotásokat nézzük. Különleges, expresszív, ízig-vérig magyar sorssal átitatott művek ezek. Ahogy Csoóri Sándor fogalmazta meg egyik levelében Erdélyi Tibornak:

Faragásaid éppoly értékesek, mint Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai. Eredetiségükből a mi eredetiségünk sugárzik, amelyik megújítja, sőt forradalmasítja a múltat is.

Csoóri Sándor

Köszönjük művész úrnak ezt a megismételhetetlen élményt, tapasztalást. Isten éltesse sokáig erőben és egészségben. Mindenkinek jó szemlélődést, jó rácsodálkozást kívánok!

(06 1) 212-5030 | gor.csaba@fidesz.hu | weboldal | + bejegyzések

A Fidesz II. kerületi országgyűlési képviselő-jelöltje vagyok Budapest 4. számú egyéni választókerületében. Immár tíz éve dolgozom Pasarét, Nyék és Kurucles önkormányzati képviselőjeként, a Fidesz választókerületi elnöke vagyok.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings