A baloldal 2007-ben elvette, a kormány a következő években visszaadja!
A Hűvösvölgyben, a Tárogató út 84-90 számon található neoromán stílusú 100 éves épület eredetileg az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció anyaháza volt, amelyben nővérképző intézet is működött. Ugyanis az apácarend hivatása a betegápoló, tanító-nevelő egyházi szolgálat, ezért döntöttek úgy az 1930-as években, hogy nővérképző intézetet alakítanak ki és kórházi ápolókat képeznek.
Az intézményt 1950-ig használhatták az apácák, majd a rend feloszlatása után az egykori nővérképző helyén évekig pártiskola működött benne. 1956-tól Gyermek-tüdőgyógyintézet és gyógyiskola, később pedig a pesti megyei tüdőgyógyintézet céljára használták. A ma látható épületek egy része 1975-ből származik, ekkor ugyanis a kórházat kibővítették és a Rókus (Semmelweis) kórházhoz csatolták. A tüdőosztály mellett belgyógyászati osztályok és ambulanciák is megjelentek, majd ezek hangsúlyossá váltak. Önállóságát tíz évvel később visszanyerte, majd 1997-ben újra a Szent Rókus Kórházhoz került.
Sorsa 2007-ben pecsételődött meg, mert az OPNI-val egy időben bezárták és az értékesebb felszereléseket a Szent Rókus Kórházba szállították. Innentől fogva a 14 ezer négyzetméteres, ősfás telken hat épületegységből álló komplexum sorsa a lassú pusztulás volt. A szétrohadó épületek állapotát urbexes blogokban lehetett nyomon követni: vizesedő, penészedő falak, leszakadó mennyezetek, összehordott irodabútorok, gaz és szemét mindenütt. Mivel az épületeket őrizték, ezért legalább a totális pusztulást sikerült megakadályozni. Bár egyes helyeken graffitiket föl lehet fedezni, de a vandálok nem verték teljesen szét a belső tereket és a még meglevő nyílászárókat, előadótermi padokat sem hordták el egyesek tűzifának.
A II., a III. és a XII. kerületben 69 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg a kormány 2014 óta, több fontos intézményünk megújult.
Mostanra nyílt meg a lehetőség arra, hogy a 2007-es hibás döntést vissza lehet fordítani. Akkor még csupán karban kellett volna tartani az épületegyüttest, most már teljes körű felújítási és építési tervezésre van szükség ahhoz, hogy ismét hasznosítható legyen. Az újjáépítés után az Egyházi Egészségügyi Oktatási Központban évente 200-220 nővért és egészségügyi szakasszisztenst oktatnak majd.
A Fidesz II. kerületi országgyűlési képviselő-jelöltje vagyok Budapest 4. számú egyéni választókerületében. Immár tíz éve dolgozom Pasarét, Nyék és Kurucles önkormányzati képviselőjeként, a Fidesz választókerületi elnöke vagyok.