Tovább fejlődik a budai egészségügy

Tovább fejlődik a budai egészségügy

Több mint 5 milliárd forintot biztosít a kormány a Szent János Kórház Kútvölgyi Tömb toronyépületének belső felújítására. A külső homlokzat fejlesztésére korábban megítélt 11 milliárd forint mellé tehát újabb jelentős forrás érkezik a Szent János Kórháznak, melynek felújításával Budapest 4. centrumkórháza születik meg. A budai egészségügy kulcskérdés a magyar kormány számára: a II., III. és XII. kerületben 2014 óta több mint 69 milliárd forintos fejlesztést valósított meg.

A Kútvölgyi Tömb külső homlokzatának felújítására már korábban megítélt 11 milliárd forintot a kormány. A torony teljes külső rekonstrukciója 11 ezer négyzetmétert érint, vadonatúj szigetelést, homlokzatot, nyílászárókat, légkondicionálókat kap az épület.

A napokban pedig arról is döntött a kormány, hogy a toronyépület belső felújítására további 5 milliárd forintot biztosít az intézménynek. A beruházás várhatóan 2022 őszére készül el. A budaiak fekvőbetegellátását szolgálhatja majd a megújuló sürgősségi osztály, belgyógyászat, sebészet, intenzív ellátás, urológia, 250 betegággyal és 5 műtővel.

Megnyugvással tapasztaljuk, hogy számos egészségügyi intézmény újult és újul meg Budán, többek között a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Szent Ferenc Kórház, a Szent Margit Kórház, illetve a rendelőintézet is. A Szent János Kórház felújításával pedig Budapest 4. centrumkórháza születik meg.

Látható tehát: az egészségügy fejlesztése, a betegellátás színvonalának folyamatos emelése kulcskérdés a magyar kormány számára. Ezt a Budán élők pontosan érezhetik: a II., III. és XII. kerületben 2014 óta több mint 69 milliárd forintos fejlesztés valósult meg az egészségügyben a magyar kormánynak köszönhetően.

Választókerületi elnökként személyesen is látom, mennyire lényeges ez a téma a II. és III. kerületben élőknek: a nyáron elindított Konzultáció Budáért 5241 kitöltött kérdőíve alapján az egészségügy a legfontosabb kérdés az itt élő lakosoknak.

Ezért jó látni, hogy színvonalas intézményekben, magas szintű szaktudással rendelkező egészségügyi szakemberek gondoskodnak rólunk. Különösen a koronavírus-világjárvány idején megnyugtató ezt tapasztalni. Az elmúlt másfél évben, azt gondolom, világszinten is kiemelkedő az, ahogyan a magyar egészségügy helyt állt a pandémia okozta kihívások közepette.

Ezúton is köszönöm az egészségügyi dolgozók értünk végzett, áldozatos munkáját! Kívánok nekik jó egészséget, nyugodtabb napokat!

Dr. Gór Csaba

frakcióvezető, Fidesz, II. kerület

(06 1) 212-5030 | gor.csaba@fidesz.hu | weboldal | + bejegyzések

A Fidesz II. kerületi országgyűlési képviselő-jelöltje vagyok Budapest 4. számú egyéni választókerületében. Immár tíz éve dolgozom Pasarét, Nyék és Kurucles önkormányzati képviselőjeként, a Fidesz választókerületi elnöke vagyok.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings