Agresszív botránypolitizálás helyett Budának békére és fejlődésre van szüksége!

Tordai Bence a csütörtöki parlamenti ülésnapra több témában is felszólalásra jelentkezett. Kár, hogy egészen a választási kampányig kellett várni arra, hogy Budával foglalkozzon. Eddig képviselősége alatt legalábbis nem mutatott nagy érdeklődést az itt élők igényei, problémái iránt. Buda többet érdemel! Agresszív botránypolitizálás helyett békét és a fejlődést! 12 éves önkormányzati képviselői munkámnak köszönhetően pontosan tudom, […]

Buda zöld jövőjéért dolgozom!

Budapest védett természeti értékeinek 98 százaléka a II.-III.- XII. kerületben található. A fővárosi erdők mintegy ötöde szintén a II. és III. kerületben van, ezek jellemzően védett területek, a Natura 2000 hálózat részei. Ezeknek az értékeknek megőrzése közös felelősségünk! Ezért programom legfontosabb eleme a környezetvédelmet és a zöld innovációt középpontba helyező Buda Zöld Jövőjéért koncepció. Alakítsunk […]

Tordai Bence „tévedése” a választási rendszer kapcsán

Az antik görög és római demokrácia A görög eredetű demokrácia szó a demos (emberek, nép) és a kratein (uralom) szavakból jött létre. Olyan politikai rendszer, melyben a hatalmat a nép gyakorolja. Az antik demokrácia bölcsői Athén városállama, és a köztársasági Róma. Mindkét esetben a népuralom korlátozott mértékben érvényesült. Athén esetében a cserépszavazáson való részvétel jogát […]

Fújj! Fújj! Fújj! Szemüveget a bírónak! – 2. rész

Tordai Bence állításai 2022. 02. 25-én 12:02 Orbán gazdája, Putyin most megtámadta szomszédunkat, Ukrajnát és benne a kárpátaljai magyarokat és felrúgta az európai békét. Tordai Bence Putyin soha sem volt Orbán gazdája. Magyarország mindig is maradéktalanul tartotta magát a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeihez. Tette ezt akkor is, amikor a schengeni határok védelmét kizárólag egyedül ő […]

Fújj! Fújj! Fújj! Szemüveget a bírónak! – 1. rész

Tordai Bence állításai 2022. 02. 25-én 12:02 Orbán 12 éve szolgálja Putyint Tordai Bence Orbán Viktor jelenleg a legrégebb óta hivatalban lévő európai miniszterelnök, akit háromszor egymás után a magyar nép választott meg 2/3-os többséggel. Ha ő Putyin szolgája, akkor a magyar nép vagy vak, vagy hülye, vagy mindkettő egyszerre. Ennyire Tordai Bencének nem kéne […]

Tordai Bence háborúba hív

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter február 23-án úgy nyilatkozott, hogy katonákat és fegyvert is küldene Ukrajnába.   Miért nem akar a NATO beavatkozni? Mindez különösen azért figyelemre méltó, mert a másnap kitört orosz-ukrán háborúba a NATO sem akar jelenleg beavatkozni. Hogy miért is nem? Putyin a háború megindításakor a következőképp nyilatkozott: Aki megpróbál velünk ütközni, […]

Tordai Bence csúsztatása Tatárszentgyörgy ürügyén

Összefogás az ördöggel Az ellenzéki érzéketlenség hétről-hétre képes újabb és még újabb szintre lépni. Nem is olyan régen történt, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kifejtette, miszerint a szivárványkoalíció mindenkivel, ha kell akár az ördöggel is hajlandó összefogni a hatalom megszerzése érdekében, sőt, szerinte a szélső baltól a szélső jobbig ebbe mindenki beletartozik. Utána hosszas magyarázkodás következett, […]

Támogassa Ön is aláírásával Buda jövőjét!

A feladatunk egyértelmű: meg kell akadályoznunk a kudarcos Gyurcsány-Bajnai-korszak visszatérését. Mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra! Ne hagyjuk, hogy a baloldal háborúba sodorja Magyarországot! Támogassa Ön is aláírásával a békét! Találkozzunk standjainknál ma, 03.19-én is az alábbi helyszíneken és időpontokban: Csillaghegyi Piac 7:30-9:30 Vörösvári úti MDF piac Ágoston utcai oldal 8:00-12:00 Vörösvári úti MDF […]

Kötetlen beszélgetés Dr. Csabai Péterrel

Dr. Csabai Péterrel, a II. kerületi városrészi önkormányzat képviselőjével, Pesthidegkút elöljárójával beszélgettünk arról, hogy a 2019-es választásokon milyen politikai erőterek rajzolódtak ki. A 2022-es választásra készülve szóba került az ellenzéki előválasztás, illetve az ellenzéki ideológia középpontjában álló zöld program is. Pesthidegkút aktuális, még megoldatlan ügyeire is kitértünk, mint az ófalui temető vagy a Vári-Szabó kúria. […]

A performansz térfoglalása, avagy a képviselőjelölti kampányolás mikéntje

Tordai Bence közelmúltban az ATV – VOKS 2022 műsorában szerepelt. Írásom elsősorban a műsorban elhangzottak és láthatóak értelmezésére szolgálhat a bizonytalankodó választópolgárok számára, segítségére, ahogy Harsányi Péternek, a műsorban szereplő másik résztvevőnek a „kiegészítései” is. 1. rész 2. rész A performansz térfoglalása Miszerint ugyan nem lehet minden megnyilatkozást performansznak tekinteni, de a politikától a gazdaságon […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings