Klebelsberg Kuno: Jókai emlékezete

Részletek Klebelsberg Kuno Elnöki beszédéből, amelyet a Magyar Történelmi Társulatnak Jókai születésnapja száz éves fordulóján tartott díszközgyűlésén mondott el. Az emlékbeszéd aktualitását az adja, hogy az idei, 2025-ös évet Jókai és Klebelsberg emlékévnek nyilvánította az országgyűlés, hiszen Klebelsberg 150, Jókai 200 évvel ezelőtt született. Balatonfüreden a Klebelsberg Emléktársaság által szervezett, az emlékév alkalmával rendezett emlékkoncerten […]

Nádtengeri rejtélyek – táncjáték gyerekeknek (November 2-ára meghívó)

A „Nádtengeri rejtélyek” táncjátékban a Lengemesék-könyvsorozat meséire adaptáltakat láthatjuk, ahogy a kitalált lények (lengék és harácsok) élik mindennapi életüket a Locsogó-tó környékén, a tóvidékről ismert állatok és növények társaságában. A sorozat egyébként több kötetből áll, többek között a különböző évszakokra fókuszálva. Így szól arról, hogy a Nádtenger hullámai között minden tavasszal megkezdődik a munka. A vízi madarak […]

 Klebelsberg Napok 2025’ ajánlója

A Kultúrkúriában az idén is megrendezendő szokásos novemberi Klebelsberg Hét, illetve annak felvezető eseménye a Klebelsberg Emléktársaság szervezésében szokásos Klebelsberg Napok 2025’ igen nagyszabásúnak ígérkezik, hasonló módon, mint ahogy a 25 éve alakult Klebelsberg Emléktársaság eddig is a minden évben megrendezett Napokkal mindig nagy nyilvánosságú tudományos és kulturális/művészeti eseményeket szervezett itt, Hidegkúton. Az Országgyűlés 2025 […]

Kincsvadászok VIP és a Klebelsberg Kastély tetőcserépjének egy darabja

Elsőként, még tavaly 2024. január 26-án írtunk kritikát az új műsorról, – a Kincsvadászok a Tv2-n (műsorajánló) címmel, – azóta eltelt szűk másfél év, s idén május 18-án főműsor időben a megújult, szenzációra éhes Kincsvadászok VIP első adása volt látható. Akkor, 2024-ben azt írtuk; Meglepően tapasztaltuk, hogy a Tv2 valóságshowjai után egy ilyen szakértelmet, tudást, […]

A címzett ismeretlen, vissza a feladóhoz…III.

Az első részben az „Így működik az etika a politikában”, Felföldi Zoltán az ünnepek között megjelent írására reagáltam, lényegében vitába szálltam a szerzővel, és mert a „finnyáskodó kormánypárti értelmiségieket” is megszólítja. Azt írta, hogy Nekünk, kormánypárti értelmiségieknek nem az a dolgunk, hogy finnyáskodjunk, hanem az, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy Magyarország miniszterelnökét 2026 után […]

Klebelsberg és a Zeneakadémia

Az idei, 2025-ös év nem csak Klebelsberg születésének 150. évfordulója, hanem a Zeneakadémia alapítása is 1875-ben történt. 100 évvel ezelőtt, az 50. születésnapon vette fel az akkori Zeneművészeti Főiskola Liszt Ferenc nevét. Liszt-múzeumot is alapítottak a Zeneakadémián, és emlékkönyvet adtak ki, többek között Apponyi Albert és Hubay Jenő írásaival. Május első napjaiban három ünnepi hangversenyt rendeztek: előadták Liszt […]

A címzett ismeretlen, vissza a feladóhoz…II.

Hogy, miért vagyok ennyire biztos a dolgomban?A főszerkesztő asszony leányom az előző rész témájában, 2019 – ben írta doktori disszertációját Boros János filozófia professzornál, Pécset. A disszertáció egyik fejezete [1]https://www.parlando.hu/2022/2022-1/Erdosi-Boda_Katinka.pdf a politika és etika, mint fogalmi és értelmezési területek szétválasztásáról értekezik. Akkor azt ígértem, hogy abból idéznék egy hosszabb idevágó részletet, már csak azért is, […]

A címzett ismeretlen, vissza a feladóhoz…….I.

„Így működik az etika a politikában”, Felföldi Zoltán az ünnepek között megjelent írása nem könnyű témát feszeget, sőt a vitára is lehetőséget ad az olvasó számára, mert a „finnyáskodó kormánypárti értelmiségieket” is megszólítja. Különösen nem igazán szép dolog a vita, de talán mégsem a finnyáskodó kormánypárti értelmiségieket kellett volna elsősorban megszólítania, ha egyáltalán lennének ilyenek, […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings