Tordai Bence tegnap nem szavazta meg az Ukrajna elleni beavatkozást elítélő politikai nyilatkozatot, amelyet amúgy az ellenzék is támogatott. Tordai Bence ezek szerint nem ért egyet azzal, hogy: „A háború semmilyen konfliktusra sem jelenthet megoldást, ellenben fegyvertelen emberek sokaságának életét oltja ki, veszélyezteti vagy lehetetleníti el.” Nyilván az sem üti meg a képviselő ingerküszöbét, hogy […]
Róna Péter és az Alkotmány, illetve az Alaptörvény I.
A Hidegkúti Hírek által végzett sajtószemlézés Magától értetődőnek tartjuk ezeket az igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel az embert, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek […]
Napi panorámakép: Kárpátalja – Visk temploma
Visk erődített református templomát 1270-ben V. István építtette. A 14-15. században gótikus stílusban felújították. 1524-ben a reformátusoké lett. 1657. február 17-én II. Rákóczi György az országgyűlést megelőző istentiszteletet tartotta itt, az országgyűlés a városházán volt, ahol elhatározták a lengyel hadjáratot. 1717-ben a tatárok gyújtották fel, 1790-ben állították helyre. A templom belső terében kiemelendő a karzaton […]
A MyBuda fotópályázatának díjátadója a Klebelsberg-kastélyban
Lokálpatrióta budaiként úgy érzem magam a MyBuda fotópályázatának alkotásait nézegetve, mintha egy pillanatnyi örökkévalóságba csöppennék a képeknek köszönhetően. Nagy öröm olyan szemszögből megismerni az otthonunkat, ahogyan a mindennapok rohanásában talán sosem tudnánk. Budai polgárként azt vallom, hogy a természeti és az épített örökségünket minél jobban megismerni és ápolni az egyik legfontosabb feladatunk. Ezt a természeti […]
Agresszív botránypolitizálás helyett Budának békére és fejlődésre van szüksége!
Tordai Bence a csütörtöki parlamenti ülésnapra több témában is felszólalásra jelentkezett. Kár, hogy egészen a választási kampányig kellett várni arra, hogy Budával foglalkozzon. Eddig képviselősége alatt legalábbis nem mutatott nagy érdeklődést az itt élők igényei, problémái iránt. Buda többet érdemel! Agresszív botránypolitizálás helyett békét és a fejlődést! 12 éves önkormányzati képviselői munkámnak köszönhetően pontosan tudom, […]
Róna Péter kártyavára
Az Alaptörvény nem alkotmány Róna Péter „Az Alaptörvény nem alkotmány” című írásában (Publicisztika – LXV évfolyam 47. szám 2021.11.26.) többek között a következőket írja: …alkotmány, ami a hatalom legitimitását hivatott szavatolni, nem jöhet létre szerződés nélkül, amelyben a szerződő felek, egyik oldalról a nép, a másikról a hatalom, megállapodnak a hatalom megszerzésének és gyakorlásának feltételeiről. […]
Újabb bölcsődei férőhelyeket hozunk létre Budán!
447 millió forintos támogatást ítélt meg a magyar kormány a II. kerületi önkormányzat számára, két vadonatúj bölcsőde kialakítására, európai uniós forrásból. Összesen 36 új férőhely jön létre két intézményben, a Varsányi Irén utcában, illetve a Völgy utcában. A Völgy utcai épület a II. kerületi önkormányzat tulajdonában van, jelenleg üresen áll. Az épületet megújítjuk és mini […]
Fókuszban az ukrajnai háború – beszélgetés a Klebelsberg-kastélyban
A szomszédunkban dúló háborúról és a béke fontosságáról beszélgetettem a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége és a Budaligeti Polgári Kör összejövetelén Kohán Mátyással, a Mandiner újságírójával.
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium
Bővül és megújul a II. kerületi Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium. Könyvtár, tornaszoba, ebédlő, aula és szaktantermek is épülnek, a beruházást a kormány 3,1 milliárd forinttal támogatja. A nemzeti kormány 2014 óta több mint 160 milliárd forintot fordított a II. és a III. kerület fejlesztésére. Külső látványtervek Belső látványtervek
A magyarrá lett görög nemes hagyatéka: Boulle stílusú székpár
Ha a műtárgyak mesélni tudnának… Sajnos azonban legtöbbször nem tudnak, mert nincs rajtuk szignó, mesterjelzés vagy bármi egyéb, ami támpontot adhatna nekünk. Ilyenkor a tárgy művészeti különlegessége, kidolgozottsága a meghatározó tényező. Ha viszont sikerül provenienciát, eredetet is rendelni hozzá, az jelentősen megnövelheti a gyűjtők érdeklődését iránta. A Sina-család boulle stílusú székpárja A most bemutatásra kerülő […]
