Búcsúzunk Dálnoki Gaal Ferenctől

Búcsúzunk Dálnoki Gaal Ferenctől

A Szent Korona Domb tégla-körgyűrűjén kedd, jún. 25. 20:30 óra óta sok emlékgyertya maradványa található.
Egy hétfő délután hirtelen jött megbetegedés, és kórházba szállítás után, kedd hajnalra elhunyt Dálnoki Gaal Ferenc.

Ki volt ő?:

  • a hidegkútiak emlékezhetnek még a Marantech kapuforgalmazó cégre. Ő volt a tulajdonosa. Itt lakott Pesthidegkúton, majd a cég megszűnése után Solymárra költözött;
  • sok hidegkúti emlékezhet még a HÖLPP által, 2008-ban szervezett Pesthidegkúti Klebelsberg Kuno Jótékonysági Bálra, amelynek bevételéből leöntettük Klebelsberg Kuno bronz mellszobrát, amely a Kultúrkúria kertjében áll. (Alapzatát az Önkormányzat állta). Gaal Ferencnek ebben is volt fontos szerepe. Lásd a csatolt meghívót. A HÖLPP tagjai arra is emlékezhetnek még, hogy Vizi E. Szilveszter akadémikusnak hirtelen külföldre kellett utaznia, ezért Hámori József akadémikus lett a fővédnök (Isten nyugosztalja!). Meg arra is, hogy 17 hidegkúti művész ajánlotta fel műveit, amelyeket szabályos aukción értékesítettünk (meghívóját csatolom);
  • a báli meghívóból látható, hogy az est műsorának főszámát, az „Időutazás”-t Gaal Ferenc szerezte és rendezte. Mert gépészmérnök létére irodalmi vénája is volt, könyveket is írt;
  • kiváló hazafi volt. Szerteágazó tevékenységéről, sok erdélyi és határon belüli nemzettársunk tudna szép történeteket mesélni róla;
  • végül pedig egy személyes: Gaal Feri a Műegyetemen évfolyamtársam volt, később, itt Hidegkúton jó barátom lett.

Tegnap este 18 órakor, mint egykori évfolyamtárs és jóbarát kaptam egy üzenetet, hogy a család 20:30 órakor egy megemlékezést tart a Szent Korona Dombnál.

(Mint kiderült, Feri gyerekei nem tudták, hogy nekem van közöm a Dombhoz.)

Így, tehát, aki most megfordul a Szent Korona Dombnál, tudni fogja, hogy mi történt ott hirtelen.

Kedves Feri! Nyomokat hagytál földi életed után. Szellemiséged egy szelete benne van Klebelsberg Kunó mellszobrában is. Bizonyára sok tőled vásárolt kapu még ma is működik.
Köszönjük Neked!

Nyugodj békében, a Jóisten adjon Neked örök nyugodalmat!

Egykori évfolyamtársad, hidegkúti barátod,

Korényi Zoltán

+ bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings