Blog

Meghívó a trianoni megemlékezésre

Szeretettel hívjuk Honfitársainkat a Szent Korona Dombhoz, emlékezve a 105. esztendeje aláírt trianoni békediktátumra, egymás hitét erősítve a Nemzeti Összetartozás Napján.Időpont: 2025. június 4., szerda – érkezés 16:27 óráig Budapest, II. Pesthidegkút-Máriaremete, Bazilika kert Program: Hozzunk egy maréknyi földet a Szent Korona Dombra! Tisztelettel, a Szent Korona Domb Őrzői

Húsvét előtt, Húsvét után

A Francia Püspöki Konferencia tájékoztatója alapján olvashatunk arról, hogy „10384 felnőtt keresztelkedővel gazdagodik idén húsvétkor a francia katolikus egyház, ami 45 százalékos növekedést jelent a 2024-es adatokhoz képest”- a Magyar Nemzet április 19-i számának 8. oldalán, Juhász Kristóf István tudósítása nyomán. Önmagában a növekedés, és az hogy ez a felnőttek körében történik, több mint elgondolkodtató, […]

Csongor és Tünde, az unoka, a nagypapa, és nincsenek mások – /filmajánló/

Minden hét szerdáján és csütörtökén, délutánonként én vigyázok az unokámra. Próbálom hasznosan lefoglalni a négyéves gyereket, ami nem könnyű feladat, mert örökmozgó, mert öt percenként vált az érdeklődési köre, s ha ez nem sikerül nekem, akkor ennél is gyakrabban kérdezi, hogy miért, miért, miért? Ahogyan ez más értelmes gyereknél is történik. Tudja már, hogy bizonyosan […]

A manipuláció művészete

A filmet csak ezért a fimcím részletért néztük meg, legyűrve undorodásunkat, ami ilyenkor, – a náci Németország rémtetteit bemutató filmek esetén – mindig ránk tör. Tudtuk, hogy most sem kerülhetjük el, mégis engedtünk. Mert Goebbels tevékenysége a tömegmanipuláció csúcsa, ugyanakkor mi semmiképpen nem adtuk volna címként azt, hogy „művészete”. A Demokrata legutolsó filmpremier rovatában (19. […]

TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amely 2025. április 7-13. között 13. alkalommal került megrendezésre az Energiaügyi Minisztérium támogatásával. Az akció szervezője és koordinátora a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.). Az egész országra kiterjedő kampány célja, hogy önkéntes megmozdulás keretében közösen varázsoljuk tisztábbá környezetünket. A kezdeményezéshez idén először csatlakozott […]

Elszólta magát? Avagy elszólta magát…….

A magyar lakosság nyolcvan százaléka vélte úgy az elmúlt év végén, hogy rossz irányba haladnak a dolgok az országban. Úgy néz ki, hogy Gajdics Ottó „elszólta magát” írásának első mondatában, – egy közvélemény kutatásra hivatkozhatott, – mert így folytatta tovább; Sovány vigasz, de máshol sem sokkal jobb kortársaink közérzete, a franciáknál kilencven százalék mondta azt, […]

Megemlékezés a pesthidegkúti németek kitelepítéséről – Meghívó

Tisztelt Barátaink ! Tisztelt Meghívottak! Tisztelettel meghívunk, a Pesthidegkúti németek kitelepítésének 79. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésre, valamint a koszorúzásra. A Megemlékezés helyszíne:       Pesthidegkút-Ófalu Sarlós Boldogasszony templom (1028 Budapest, Templom köz 1.) Időpont: 2025. május 04. (vasárnap) , 11:00 óra, Mise.                                                                12:00 óra, megemlékezés a templomkertben, beszédet mond Őrsi Gergely Közreműködik: a Pesthidegkúti Német Dalkör                          Tisztelettel: […]

Kustánné Hegyi Füstös Ilona: Élményközpontú múzeumpedagógia (Mindenki Akadémiája) II.

Írásunk első része itt található meg, amelyet most az alábbiakban folytatunk; A 6. perctől kezdve Kustánné Hegyi Füstös Ilona előadásában már szigorúan véve csak a szakmaiság dominál a felnőtt hallgatóság számára, azzal a hasonlattal indítva, hogy a skanzen egy terepasztal, amely tükrözi elődeink kollektív emlékezetének lenyomatait. A kollektív emlékezet fogalmának megértéséhez, bevezetéséhez segítségül hívja a […]

Kustánné Hegyi Füstös Ilona: Élményközpontú múzeumpedagógia (Mindenki Akadémiája) I.

Mint ahogyan azt már „A Hunyadi c. filmsorozat alkotójának, Bán Mórnak a vendégei voltunk” című cikkünkben beharangoztuk, most a múzeumpedagógia élményszerűségét fogjuk olvasóink elé tárni, 2 részben Kustánné Hegyi Füstös Ilona előadásának prezentálásával, amely a Mindenki Akadémiájában hangzott el. A sorozat szokásos felvezetőjében az előadó már rögtön az elején bemutatkozásával igen szuggesztíven hat az érdeklődőre. […]

„Notre – Dame lángokban” és az újjászületése – filmajánló

A húsvéti televíziós ünnepi filmkínálatban bőségesen találhatunk vallási témájú kiváló rendezésű művészfilmeket. Most mégis az egy héttel ezelőtti Duna Tv-ben, nagyon későn, 11 órai kezdéssel játszott „Notre –Dame lángokban” c. filmre, annak utólagos megtekintésére hívjuk fel olvasóink figyelmét. A film értéke alapján is már megérdemli a visszatekintést, de aktualitását az adja, hogy a felújítás után, […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings