A sajtó (m)értékvesztése

Ennek a MAKÚSZ Kulturális és Művelődési Tagozata által útjára indított rendezvénynek A hagyomány védelméért! – A kritika címet adták az előadássorozat szervezői, s az én értelmezésem szerint hagyományteremtő szándékkal. Mivel ezt a katolikus újságírók szakmai szervezete rendezi meg a Magyar Katolikus Rádió épületében, azt is feltételezem, hogy az újságírásról, a szakmát művelők (m)értékrendjéről a legkívánatosabb itt beszélnünk.

Ha – a zsurnaliszta mikroközegben, itt magunk között szólván – a hagyományról (ezúttal a médiában, a sajtóban) feltételezzük, hogy

1. szakmai, oktatási
2. nyelvi/stiláris/formai
3. tartalmi, műfaji
4. morális/etikai/erkölcsi

értékekből veti fundamentumát és épül etalonná, példává, válik követendő minőséggé, akkor meg kell látnunk azt is, ha mindezekben értékvesztést szenved el a szakma, kritikával kell fordulnunk azokkal a jelenségekkel szembe, amelyek előidézik ezt az érték/mértékvesztést.

1. Szakmai, oktatási értékvesztés

Az újságíróképzés kitágulásával gombamód szaporodtak el a médiaképzők az országban, míg az ún. rendszerváltás előtt volt a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia, s szinte más sem. Aztán néhány évvel a társadalmi-politikai rendszer megingása előtt alapítottak kis stúdiókat, főleg egyetemekhez, kulturális intézményekhez kötődve, de ezeken mindig rajtuk tartotta vigyázó szemét a politikai hatalom. Akkoriban nem voltak új tankönyvek, ezért a MÚOSZ-ban használt (pl. Gombó Pál) könyvekből tanított mindenki Sajtóismeretet/történetet, műfajelméletet és Sajtóetikát is. Létrejöttek olyan fizetős stúdiók is, ahol saját jegyzeteket írtak az ismert médiamunkásokból verbuválódott oktatók, sajtószakmai kapcsolataikat használva vitték/küldték hallgatóikat szakmai gyakorlatra, álláslehetőséggel kecsegtettek, de legtöbbször erre a végzett hallgatóknak esélyük sem volt. Ezek az „iskolák” profitközpontúak voltak, ahogyan az elvileg ingyenes képzést nyújtó Budapesti Média Intézet is (a Szegedi Egyetem kihelyezett tagozata), amit egyszerűen Havas Henrik iskolájának neveztek. Az ott végzett hallgatók „havasi öntudattal” pottyantak be a médiapiacra, ahol nem igazán voltak kvalitásaik alapján keresettek, ezért gyakran ki is pottyantak onnan. Sajnálatos módon a Pázmányról jött ifjú médiamunkások egyik-másikában is kevesebb volt a szakmai alázat és tudás, mint a túlzott újságíró öntudat (némelyikük a hír műfajából megbukott volna), ami sokat ártott a szakma megítélésének.

Tankönyvek tekintetében időközben sok remek darabbal találkozhattunk, ezek közül is kiemelkedik Arany Lajos Szent hír és szabad vélemény című sajtóműfaj-elmélete és Tóth Szabolcs Töhötöm Első leütés című (tan)könyve. Mindkét kötet segítségül szolgálna arra, hogy szakmailag képzett, elhivatott zsurnaliszták kerüljenek a pályára. Mindkét könyvnek alapvető segédanyagnak kellene lennie az egyébként autonóm médiaoktatásban egy keresztényi alapokon álló sajtóetikai (médiaetikai) útvezetővel együtt.

2. Nyelvi/stiláris és formai értékvesztés

A sajtónyelv rohamos romlása talán arra az időszakra tehető, amikor kikoptak a szerkesztőségekből az írógépek (és a gépírók), a nyomdai előállításból az ólombetűk, a betűszekrények, a szedés folyamata maga, és megjelent a szerkesztőségekben az első Ventura kiadványszerkesztő program a kezdetleges számítógépekkel. Addig legalább a gépírók és a kiváló nyomdászok, szedők gondoskodtak a nyelvhelyességi karbantartásról.

Jellemző volt, hogy az MS word első, már magyar szókészlettel telepített változatai nem ismerték azt a szót, hogy „morális”, röptében javították „orális”-ra, mert az benne volt a szótárukban. A tördelésre használt ős Ventura még nem ismerte a magyar nyelvet, annak szabályait, nem volt benne helyesírás-ellenőrző és elválasztó modul, s ezzel együtt a tördelés minősége is romlott, mivel a szövegképben megjelentek a fehér folyosók, a szemrontó karakterkiosztások. Ezek elkerülésére (hogy a napi megjelenésű lapokban a kézi elválasztás sokaságát mellőzzék) sok szerkesztőségben bevezették a sorkizárt tördelés helyett a balra zárt hasábokat, amik aztán a napilapokban és a digitális médiában is sokáig – sok helyen máig – fennmaradtak (annak ellenére, hogy már a fejlettebb Adobe és Quark programok remekül megoldották volna ezeket az esztétikai, tördelési, formai hibákat).

A másik nagyobb mértékű nyelvhelyességi és stiláris romlás az internet és az ún. közösségi média (social media, Social Network) elterjedésével következett be. Azt szokták mondani, hogy ez a közösségi médiatípus „elősegíti a tudásdemokráciát, miközben tartalombefogadókból tartalomszerkesztővé is alakítja az embereket”. Itt, ezen a szinten alakul ki a „tartalomelőállítás” fogalma, s hoz létre sok új médiaműfajt (szövegek, posztok, kommentek, blogok, vlogok, mémek is, amikben gyakran már a szavak is szükségtelenné válnak, helyettük vannak a képi információk, betűképek, emotikonok vagy emojik). De a közösségi média létrehoz még valamit/kit: újfajta médiaszereplőket, akik között nagy számban vannak a szakmailag képzetlenek, alulműveltek, kirakatra vágyó szónokok, észosztók, a nyelvileg és stilárisan nem éppen kifinomult szöveggyártók. Bár az internetes műfajok és a háló sokszínűsége, a közlési felület gyorsasága szakmailag előnyös lehet(ne), mégis a nyelvi, stiláris, formai környezetszennyezés olyan terepévé vált a világháló, ami alapvetően visszahat a sajtómunkások tevékenységének minőségére, a printmédiáéra is.

Mindezek orvoslására kiváló kézikönyv a Jókai-díjas nyelvmívelő, Arany Lajos Sajtónyelvőr című könyve, amely remek példatára is a médiában előforduló nyelvtani, stiláris, műfaji/formai és más tipikus hibáknak.

3. Tartalmi, műfaji értékvesztés

A rendszerváltásnak nevezett nagy tülekedésben a buzgó hatalomátmentési tömegkarambolnak sok minden esett áldozatul, egyebek mellett a sajtó (és annak lehetséges szabadsága) is. Előbb a baloldali és liberális törtetők ismerték fel, hogy nem jó az, ha a politika kontrolljává válik (egyébként feladatához leginkább közelítve) a média, s a lehető legnagyobb arányban igyekeztek beférkőzni az akkor meglévő, átrendeződő és épp induló sajtótermékek befolyásos köreibe. Eleinte ennek hatására kezdtek eltűnni a nyomtatott médiából (a sajtolt sajtóból) olyan műfajok, amelyek lehetőséget adtak volna mélyebb vizsgálódásokra, elemzésekre (szociológia/szociográfia, mélyriport), később már a rövidebb riportok, publicisztikák, jegyzetek is megritkultak a lapokban, még folyóiratokban hetilapokban maradtak fenn leginkább. Aztán egyre egyértelműbbé vált, hogy aki a sajtón rajta tartja a kezét, az a társadalmi-politikai irányítás gyeplőjét, kantárját is a kezében tartja, így beindult a média „leigázása”, természetesen elkerülni igyekezve annak látszatát, hogy a hatalom irányítása, netán cenzúrája a legkisebb mértékben is érvényesülne. És valóban nem… mert nincsenek (látható) „tartalmi felelősök”, klasszikus cenzorok, csak épp az objektív sajtótól (ha volt valaha a szamizdaton kívül vagy akár azon belül is) eljutottunk a tudhatóan ilyen vagy olyan politikai fennhatóságú tévékig, rádiókig, nyomtatott termékekig, de az interneten is kialakultak ezek a portálok, blogok, podcastok, közösségi médiacsoportok.

Eleinte (89-94 között) létrejöttek ugyan új publikációs fórumok, főként irodalmi, művészeti folyóiratok (pl. a Folyam folyóirat – aminek magam is alapító szerkesztője voltam –, a Liget folyóirat és mások), de már külföldi médiacsoportok vásárolták fel a megyei lapokat (és szüntették meg a heti egyszeri kulturális mellékleteket). Mára már ezek a napilapok egy jobboldali kézben vannak, s kapják „a központilag előállított kultúrát”. Az így létrejött hírközpontú (időnként álhírterjesztő) médiából elvesznek azok a tartalmak és műfajok, amik egyrészt az elemző gondolkodást, a sajtó társadalmi ellenőrző funkcióját segítenék elő, szolgálnák ki, másrészt emberibbé, befogadhatóbbá, sajátabbá és élvezhetőbbé tennék a sajtótermékeket. A valamikori Magyar Nemzet szombati hátoldalán mindig Illés Sándor kéthasábos, vajdasági-újvidéki-bánsági-bácskai jegyzetét kezdtem el olvasni, s általa töltődtem fel lelkileg. Ma már nem olvasom a papíros nemzetet, de más napilapot sem… Nincs jegyzet, tárca/tárca-novella, glossza, hiányoznak embermesék, azok a kis színesek, amiktől a mienk lett egy-egy újság. (Kiváló példa lenne a sajtó színesítésére Szikora József A vízben című kötetének bármelyik darabja, amikhez hasonlók kívánatosak lennének nagy rendszerességgel a printmédiában – online pedig akár nagyobb terjedelmű írások is.)

Szinte minden korban voltak olyan irodalmárok, akik alkotói tevékenységük mellett sajtómunkásként keresték meg kenyerüket. Mikszáth Kálmán (Szegedi Napló, Ország-Világ, Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap, Országos Hírlap alapító főszerkesztő), Móricz Zsigmond (Debreczeni Hírlap, Kelet Népe), Ady Endre (Debreceni Hírlap, Nagyváradi Napló, Pesti Napló, Budapesti Napló, Világ, Népszava), Krúdy Gyula (Szabolcsi Szabadsajtó, nagyváradi Szabadság, Egyetértés, Fővárosi Lapok). Csontos János (+2017. dec. 4.) a Magyar Nemzetnél (korábban Esti Hírlap, Szabadhajdú, Hajdú-bihari Napló, Nagyítás) szintén újságíróskodott, de együtt alapítottunk tucatnyi szakmai/irodalmi lapot is. A sajtó nagy vesztesége, ha elűzi az irodalmárokat azzal, hogy azokat a műfajokat (publicisztika, jegyzet, nyílt levél – episztola, riport, stb.) száműzi felületéről, amelyeket ezek a tehetségek előszeretettel és kiváló minőségben művelnek az olvasók gyönyörűségére.

Nagyon helyes azt gondolnunk, hogy a politikusi, választási érdekeltségű szervezeteknek „dolguk” megszerezni a média feletti ellenőrzést – mert ez a ’hatalmon levés’ fenntartásának garanciája –, de még helyesebb és kívánatosabb azt gondolni, hogy a média szereplőinek meg ezt kutya kötelessége volna nem hagyni.

4. Morális/etikai/erkölcsi értékvesztés

A médiamanipuláció (a közösség manipulálása a média eszközeivel) nem ismeretlen a sajtótörténetben, de manapság még csak elkerülni sem próbálják sok helyen ennek látszatát sem. Ez a sajtó (m)értékvesztésének legsúlyosabb területe, aminek kerülésére külön nagy figyelmet kell fordítani az egyházi működtetésű médiumokban.

Nyíri Tamástól tanultam teológiai hallgatóként egy beszélgetésünkben, hogy az ember az egyetlen morális létező, olyan teremtmény, akinek értéke, minősége bármely tevékenységében e léptéken belül határozódik meg. Ahogy a barátság erkölcsi tett, úgy minden kapcsolat, minden cselekvés, munka is az. A hentes, a cipész, a szabó, a fodrász, a pedagógus, az orvos, az utcaseprő, a filozófus… mindenki morális cselekvőként méretik meg, s ténykedésében nincs alatta egyik a másikának, csupán szakmai és morális minőségében. Az újságíróra ez pedig különösen igaz! Mindegy, hogy egyházi lapnál dolgozik valaki vagy gazdasági elemző cikket ír, netán a bulvárban ténykedik vagy egy nőmagazinban, mezőgazdasági szakcikket ír vagy öltözködési tanácsokat ad, ha hívő, szemét a léten túlira vető betűvető, missziós tett a munkája, s annak megfelelően kell végeznie: alázattal, stílusára, nyelvére, tartalmára, küldetésére figyelve szüntelenül. Ahogyan Papp Márió írta: „Ne tagadj meg ég, tűrd el birtokomat, azt a két métert, amit megkísérelek hadonászásommal kitölteni!” Kinek-kinek morális és szakmai felelőssége (ezt nem tudnám szétválasztani!), hogy miképp hadonássza tele a maga két méterét.

Ezen belül meg kell említeni a megtévesztő címadás (valaha volt címszerkesztő, képaláírás szerkesztő is a sajtóban), az internetes klikkvadászat, a kép-, dokumentum- és információhamisítás (a Népszabadságban Eötvös Pál főszerkesztése alatt megjelent hamisított Teller Ede-levél*), a leadek, a cikken belüli belső kiemelések révén megvalósuló olvasó-manipulálás, az öncenzúra, hitelvesztés és hitelességrombolás és a névtelenség kérdéseit. (Az ún. „sárga újságírás” révén New Yorkban Pulitzer József sem volt bűntelen ebben, noha igaz, hogy magas színvonalra emelte a szakma elvárásait, de a példányszámhajszába bevetett elfogadhatatlan bulvártrükköket is. Bár ennek következtében alig több mint tíz év alatt amerikai léptékben huszonötszörösére emelte lapjai példányszámát, cc. 10 ezerről 250 ezerre vagy akár még közel 400 ezerre is a New York Word esetében. Ez sem menti fel, nem hitelesíti a fenti módszereket.)

*„Szigorú megrovásban részesítette a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Etikai Bizottsága Eötvös Pált, a Népszabadság elnök-főszerkesztőjét a lapban megjelentetett, Teller Ede posztumusz üzenete című írás miatt.” – írta meg a hvg 2003. október 27-én, majd Eötvöst simán megszavazták a MÚOSZ elnökének. Elkeserítő és egyben nevetséges is, hogy a megszületett ítélet után alig harmadévvel az az etikai testület az újságíró szakmai szervezet élére szavazta, ezzel a MÚOSZ elnökének „nevezte ki” azt az embert, aki a szakma rangján ilyen sebet ejtett.

Az életvitelszerű gondolkodók, az értelmiség, az írástudók árulásáról is ejthetnénk szót, amikor otthon maradnak a könyveik között, s a politikai „elit” fölötti kontrolláló szerepüket nem gyakorolják, ez állandóan visszatérő mantra a baloldali médiumokban, de nem teljesen oktalanul kritika a jobb – vagy nemzeti – oldal felé is.

Megdöbbentő és tanulságos, hogy a NAV TEÁOR számok jegyzékében a beszédíró, a publicista és a prostituált ugyanazt a számot kapta. No komment.

Gyakori, hogy az interjút készítő (pláne, ha maga a lap szerkesztője!) behatárolja, hogy miről beszéljen a kérdésre adott válaszában az alanya. Ha meg mégis másról beszél, akkor egyszerűen terjedelmi okokra hivatkozva kihúzza a nem kívánatos, neki nem tetsző vagy számára veszélyes, mert a főnöke felé nehezen védhető részeket. Ezt senki nem nevezi cenzúrának, hiszen ez „csak” elővigyázatosságból végzett kontroll, öncenzúra. Terjedelmi okok miatt épp csak ezeket a mondatokat törölte a szerkesztő-újságíró egy interjúban adott válaszomból.

„Ami az újságírást, a médiasegédmunkáskodást illeti, Csurka István* a publicisztikai közbeszédbe behozta a sajtószabadság helyett, párhuzamaként vagy komplementereként a sajtótisztesség szakmai etalonját. Eleve ez vonzott a szakmához szerzőként és szerkesztőként, s ennek hiánya vagy egyenesen nem-kívánatossága távolított el tőle. A sajtóműfajok mellett éppen ezért sajtóetikát is tanítottam a fiataloknak, amikor ezt tehettem. A „polkorrekt” a médiamétely. A lapgazdák érdekeinek feltétlen kiszolgálása pedig oly mértékben ivódott be a sajtómunkások pennájába, hogy ténta helyett ezzel az anyaggal rögzítve jönnek létre a sajtóproduktumok. A sajtó mindenáron „tartalmat és kattintást előállító” munkásának, a „hírgyártónak”, igen gyakran – és vannak kivételek, csak épp nincs hol megjelenniük – a legnagyobb bűne az, hogy sejtjeibe ivódott a szellemi prostitúció: már az előtt szétteszi a lábát, mielőtt azt bárki kérné tőle, mert ez a „trendi”. Főhajtásom, tiszteletem a kivételeknek, a bátraknak.”

Csak azt a részt húzta ki tehát az újságíró-szerkesztő, ami a szakma elgennyesedő sebeit próbálta tisztogatni. *Itt kellő kritikával meg kell jegyeznem a hagyomány ápolásának védelmében tudatlanságomat vagy egyoldalú tájékozottságomat, mivel gondos házi lektorom utánajárt, s kiderítette, hogy nem Csurka, hanem Benedek István vezette be a sajtótisztesség fogalmát: A Magyar Újságírók Közösségének első közgyűlésén megnyitó beszédet mondott a Magyar Fórum állandó szerzője Benedek István író. Szónoklatában bevezette a sajtótisztesség fogalmát, ami a MÚK és a radikális jobboldali közösség számára a későbbiekben folyamatosan hivatkozott értékké vált.(247) A sajtótisztesség a sajtószabadság valamiféle korlátozásaként értelmeződött, főként az MDF népi szárnyának tagjait illető kemény szavú újságírás elutasítását jelentette. Másik kontextusa a média „baloldali túlsúlyát” korrigálandó lépések sora volt. A sajtótisztesség elvével érveltek a Magyar Rádió szakmai vezetésének lecserélése és MÚK tagokkal történő feltöltése mellett.” /A 247-es forrás: Nyílt harc a médiákért, 1992. március 17. Forrás: MTI Adatbázis./

Eszerint némi ellentmondás van a források között, mivel a Csurkától származó idézet is közkézen forog, de nem voltam ott annál a kocsmaasztalnál, ahol a Magyar Fórum munkatársai boroztak, s először elhangzott ez a fogalom – amiről a fenti idézetből jól sejthetően kiderül, hogy nem egészen tisztességes érvelésekre használták fel olykor szakmai önérdekük vélelmében és védelmében.

***

Záró „mottók”

Mottókat egy előadás/írás elejére szokás etalonként, zsinórmértékként, vezérgondolatként írni, de indokoltnak érzem ezúttal, hogy mintegy összegzésként, további elmélkedésre serkentőként álljon itt végezetül pár „mottó”.

Állítólag Deák Ferenc mondta: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”

Pulitzer József pedig azt tette meg New York-i sajtómágnásként etalonnak, hogy A hír szent, a vélemény szabad.

Dr. Hegedűs Loránt református püspök az írástudók kötelességévé tette az „intellektuális becsületesség” gyakorlását.

Az egyház, a hívő teremtmény nem fogadhatja el azt a liberális dogmát, hogy a hit, a hívő ember zárkózzon be a templomba, nem tűrheti, hogy megmondják neki, hogy távol kell tartania magát a közélettől. Mert maga az Isten fia mond ennek ellen több elbocsájtó, küldő kinyilatkoztatásában: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!“ (Márk 16:15) A katolikus sajtómunkásnak pedig e szellemben, minden írásgyakorlatában, bárhol, bármiben műveli is (el)hivatását, soha nem szabad szem elől veszítenie azt a missziós küldetést (ha úgy tetszik, sajtóapostoli feladatot), hogy Isten feleslegességének tudatától eljuttatni a közö(n)sséget Isten szükségességének tudatáig, ebben eszköz ő maga, amit kellő alázattal kell elfogadnia és gyakorolnia. Nyelvileg, stilárisan, formailag, szakmailag mívesen, morálisan etalonként.

Ha valami magasztossá teszi ezt a szakmát és művelőjét, ha valami méltóságot képes adni neki, az nem más, mint a naponta ismétlődő küldetés:

Szavakkal renoválni a lélek ’boltozattyát’!

(Fucskó Miklós írása szerkesztett változata annak az előadásnak, amelyet a szerző ősszel adott elő a Hagyomány védelméért című rendezvénysorozat nyitóalkalmán a Magyar Katolikus Rádióban a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének rendezésében. Az esemény házigazdái és szervezői Dr. Erdősi-Boda Katinka, a Hidegkúti Hírek főszerkesztője és Dr. Beöthy-Molnár András orvos, pszichológus voltak.)

Fucskó Miklós
+ bejegyzések

Fucskó Miklós (Penészlek, 1961 -) költő, író, újságíró, lap-és könyvszerkesztő, a 33 éves Szószabó Stúdió tulajdonosa, négy gyermeke van. Első versei 1978-ban jelentek meg, azóta számos napilapban, folyóiratban, antológiában publikált. Alapító-szerkesztője volt a szentendrei Folyam című folyóiratnak és a hetvenes években működő debreceni Csomópont Alkotóstúdiónak. Száznál több könyv szerkesztője, tervezője, olvasószerkesztője és/vagy kiadója. Írt útikalauzt Szentendréről (Ékszerdoboz a Dunakanyar szívében), mesekönyvet (Évország), portrékönyvet (Az agykápráztató), verseskötete 1989-ben jelent meg (Próbazuhanás). Válogatott és új versei (Édenkerthelyiség) 2020-ban jelentek meg az írószövetség Orpheusz Kiadójának kiadásában.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings